top of page
Kepes Juli
Alexander-technika tanár, Testtudat oktató
A gyerek és kamaszkorom a táncról és a zenéről szólt. Már óvodásként nyilvánvaló volt, hogy az éneklés az életem fontos része. Az ovónénim, aki eredetileg operaénekesnek készült, stikában Schubert dalokat tanított nekem.
Az Ének-zenei általános iskola mellett 6 évesen kezdtem néptáncolni. A tánc, az élő zene, a közös alkotás öröme akkora hatással voltak rám, hogy pár év alatt egy zárkózott, szégyenlős kislányból a színpad felé kacsintgató kamasszá változtam.
14 évesen kezdtem tanulni énekelni és a 16. szülinapomon alakult meg az első zenekar, akikkel aztán közel 10 évig zenéltünk együtt. Közben persze rengeteg más formációban is megfordultam, a pszichedelikus rocktól az afro funkig mindent énekeltem.
Az Alexander technika is nagyon hamar, 19 évesen lett az életem része. A táncnak köszönhetően folyamatos térd panaszaim voltak. Több orvosnál jártam az évek során, de változás nem történt. Érettségi után Izraelbe költöztem, ott hallottam először a módszerről. Elkezdtem órákat venni azzal a céllal, hogy fizikai panaszaimra találjak hosszú távú megoldást, de valami váratlan dolog történt. Az évek óta fennálló fájdalom pár hónap alatt végérvényesen elmúlt, de közben egy életre szóló szerelem szövődött az Alexander-technika és közöttem.
Hamar megértettem, hogy az, ahogyan használjuk magunkat, kihat az egész életünkre. Ahogy Alexander mondta: “Az ember nem tud dönteni a jövőjéről, a szokásairól tud dönteni és a szokások döntenek a jövőjéről.”
Rögtön tudtam, hogy megvan a hiányzó láncszem, hogy ez a technika mindennek az alapja, amit addigi életemben tanultam, csináltam. Ezen keresztül tudok fejlődni, zenében, táncban, az emberi kapcsolataimban vagy bármiben, ami nekem fontos, hiszen az Alexander-technika nem más, mint a tudatos, szabad választás lehetősége. Felbecsülhetetlen segítséget nyújt abban, hogy kevesebb testi és lelki feszültséggel és nagyobb hatékonysággal tudjunk reagálni azokra az ingerekre, amelyek érnek minket.
6 évig tanultam nappali képzésben ezt a fantasztikus módszert. 2000-ben diplomáztam Los Angelesben, majd még egy évet töltöttem ott posztgraduális képzésben. Közben két évet asszisztenskedtem egyik kedvenc tanárom mellet egy jónevű santa monicai színiiskolában. Budapestre visszatérve elkezdtem tanítani a Budapest Kortárstánc Főiskolán, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen és elindítottam magánpraxisomat is.
Azóta rendszeresen tartok workshopokat és sokezer egyéni órában tanítottam előadóművészeket, valamint különböző pszichofizikai problémával küzdő magánembereket. Oktattam számos képzésben. Jelenleg a 2012-ben indult Budapesti Alexander-technika Tanárképző Iskolában, aminek egyik alapító tanára vagyok, és a Snétberger Zenei Tehetség Központban, ahol az Alexander-technikán kívül rendszeresen tartok Testhangolás tréningeket a növendékeknek. Minden nap ámulatba ejt az Alexander-technika összetett egyszerűsége.
bottom of page