top of page

Küldetésünk

A szabad zenélés legalapvetőbb feltétele a szabad zenész.

A pszichofizikai értelemben szabad zenész nem rabja a saját testi, lelki, gondolatbeli és zenei megszokásainak, hanem zenei lehetőségeinek és saját működésének tudatában az adott pillanatban szabad döntéseket hoz. A szabad zenész nyitott, kíváncsi és kísérletező. A szabad zenész éber és előítélet mentes figyelemmel kapcsolódik minden hanghoz, ami benne, belőle vagy rajta kívül megszületik. Nem osztályozza, kritizálja magát és zenésztársait, mer hibázni és elég önreflektív és tudatos ahhoz, hogy a zenélés közben megélt tapasztalatokat saját fejlődése szolgálatába állítsa.

A szabad zenész az élet más területein is önreflektív és tudatos, mert megérti, hogy azzal a testtel, lélekkel és gondolkodással zenél, amivel élete többi részében jelen van.

Nagyon szerencsés az az ember, aki ezeket a minőségeket, tulajdonságokat birtokolja. 

Sokunknak rengeteg munka eredménye, hogy egy-egy gyerekkori megaláztatásból, mérgező szülői vagy tanári mintákból és mondatokból kialakult megszokásokat, görcsös testtartást vagy éppen görcsös akarást, berögzült, de szükségtelen zenei gesztusokat, lámpalázat, motiválatlanságot megváltoztassunk.

A Zenélj szabadon ezen az úton kísér és támogat. A Zenélj szabadon egy olyan rendszer, ami segít rálátni az elakadásaidra, tudományos alapokon segít megérteni azoknak valós okát és eszközöket mutat, amelyek segítségével kezedbe veheted az irányítást.  

Több évtizedes tanári tapasztalataink vezettek arra a felismerésre, hogy az önismeret és a zenei ismeretek egymástól függetlenül elsajátítva sajnos legtöbbször különálló rendszerek maradnak az adott ember kezében. Ezért kidolgoztunk egy olyan módszert, amely zenélés közben segít megtapasztalni ezek egymásra hatását.

Az önismeret magában foglalja saját pszichofizikai működésünk megismerését, a zenei ismeretek pedig kiterjednek a hangok folyamatából, a hangszer működéséből, és az együtt zenélők közösségéből formálódó komplex rendszerre. 

Ezek működésének együttes megismerése, a működés közben keletkező információkat észlelő és értelmező, azokra valós időben tudatosan reagáló attitűd gyakorlati megtapasztalásához nyújtunk segítséget.

A Zenélj szabadon küldetése egy olyan új alapokra helyezett zenei közösség megteremtése, ami

elég biztonságos teret nyújt ahhoz, hogy merjünk kísérletezni és hibázni.

Ami nyitottságra, kíváncsiságra és bizalomra épül.

Ami érti, hogy "a zenei nevelést szomatikus alapokra kell helyezni, hiszen egy zenész éppen annyira a testével zenél, amennyire a táncos a testével táncol.”

(Barbara Conable)

Ami érti, hogy az önreflexió, az önismeret kulcsfontosságú, minden előadóművész és pedagógus életében.

Egy olyan zenei világot álmodunk, ahol a növendékek, tanárok és előadóművészek testi-lelki egészsége legalább annyira fontos mint a zene. 

Egy olyan világot, ahol önszeretet és szeretet van. 

Egy olyan világot, ahol a zene, a zenélés öröm.

Juli belső.JPG
Laci belső.JPG

Kepes Juli

Alexander-technika tanár, Testtudat oktató

Fassang László

Orgonaművész, Improvizáció tanár

Kapcsolat

Hamarosan jelentkezünk!

Rólunk: Contact
bottom of page